A szemtelen

 

Egy pimasz légy mászkál a falon,

Fogom a tányérom, és odacsapom.

 

Összetört a tányér, darabja vagy ezer,

A légy meg jókat röhög a tettemen.

 

A falra tudnék mászni már régóta tőle,

Hiába hajszolgatom nyakra és főre.

 

Zümmög, szálldos, körösen-körbe,

Oda száll le pihenni, ahol a fal görbe.

 

Most egy pohár bánja a vadászatot,

A légy meg se rebben, a gyalázatos.

 

Azt mímeli, hogy egy pötty a falon,

Én meg hiszem majd, ha akarom.

 

Néhány perc múlva újból körözni kezd,

Zajongva cikázik és forogva edz.

 

Mit tegyek mostan, hogyan csapjam agyon?

Mert már idegesít, nagyon, de nagyon.

 

Kintről a nap sugara kérdőn néz le rám,

Nem érti Ő sem, hogy mi jött énreám.

 

Kinyitom ablakom, a légy kioson a résen,

Eszembe juthatott volna ez már régen.

 

A tanulságot szűrd le te magad, ha tudod,

Akkor az éjjeled lészen biztos nyugodt!

.

.

Bolhafogó

 

Úgy fáj!

Megcsípett tegnap egy bolha,

Ezért rohantam el ma a boltba.

 

Jó messze volt!

Vettem ragasztót egy araszt,

Hogy ezzel fogom el a ravaszt.

 

Aztán, eljött az este!

S ugrott a bolha jó nagyot,

Így kívánt nekem jó napot.

 

Agyon verem!

Kiáltoztam s kergettem,

Közben az Egek Urát emlegettem.

 

Új ötlet: a kád!

Merülök beléje állig,

A bolha meg a hajamra mászik.

 

Nagy levegő!

Lemegyek nagyon mélyre,

A bestének így nincs esélye.

 

A vízben,

Ugyanis a bolha,

Csak ugrana, ha tudna.

 

Dugót ki!

Úszni tanul most a bolha,

Így lett belőle vízi-bolha.

 

         Szarka-haza

Őszi avar tarka-barka,

Dér csípte szarka farka.

Délre szállt már gólya, fecske.

A szarka is vágyik melegre.

 

Repülne már délre szegény,

De marasztalja a seregély:

„Ne repülj te délre koma,

Hidd el ott sem vár lakoma.

 

Maradj nyugton itt a télen,

Hisz van itt fészked, fent a bércen.

Fázós ősz, ha reánk köszönt,

Megbújunk, mi a lomb között.

 

Eddig is csurrant-cseppent,

Ezután is jut a begybe.”

Gondolkodik most a szarka,

Bár hosszú őkelme farka,

 

Bátorsága meg csenevész,

„Itt maradok, itt nem érhet vész.

Ez a táj az én hazám,

Nem vagyok én vándormadár!

 

Ha fázom is, itt vagyok hon,

Szarka vagyok” – én ezt mondom.

Őszi avar tarka-barka,

Dér csípte szarka farka.

 

Azóta is minden ősszel,

Felnéz hosszan, s eget kémlel.

De nem kel útra, de nem ám,

Marad, s jobb időkre vár.

Oldal: Három gyerekvers
Versek "Kaloda-vers", vagy akrosztichon egy rég elfeledett verselési forma. - © 2008 - 2024 - kaloda-versek.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat