Hitetlenül
Vásárok napján a harangok zúgása,
A templomoknak gyenge suttogása.
Siet egy-két idős, de hol van a fiatal?
Ármány mit tettél, mindenünk odavan!
Régente ünnep, és szent volt ez a nap,
Nem kell már az Isten, nem kell már a pap.
A hit sem kell, hisz „Új-imádat” született,
Pénzért sóvárgó, önimádó, „Tévé-elé ültetett”.
Megvehető, rendelhető, minden eladó!
Itt a katalógus, vegyél – nincs rajta adó!
Vegyél, mindegy, hogy mit, de vegyél!
Élni, csak így lehet, vegyél és vegyél!
Lekerült a szobafalról is a régi kereszt,
Elfoglalták helyét; hisz bármit megtehetsz.
TV köszönt, és mondja, mit kell tenned,
Titkokat sugdos, sőt azt is, mit kell enned!
Élet ez, Hit és Isten nélkül? – kérdezem.
Lelketlen a világ, és nő benne a félelem!
?
.
.
Padok
Kis falu a csendes domb ölén,
Távolra, csak a kereszt látszik,
A templom messzi-tetején.
Szorgos kezek emelte,
Évszázados falak, melyek közt
Egykor a lélek megnyugvását lelte.
„Istenem, szánd meg nyomorult életem,
Adj bő termést, bort, búzát,
Hogy etetni tudjam mindenik gyermekem!”
A tömött padokból így hangzott az ének,
Hitték, hogy az Úr hallja, és bíztak,
Hogy szebb s jobb lesz majd az élet.
A fiúk félték és tisztelték az apát,
Oly kor volt akkor…
És a lányok megfogadták anyáik szavát.
A messzi-kereszt, ma rozsdától fénytelen,
Üres házak, utcák, ország…
És aki még él, szánalmas és védtelen.
Üresek a templomban a padok,
A pap egyedül mondja csak az imát,
S ő még hiszi, hogy az ég felragyog.
A régi iskolában is a pad nagyokat ásít,
Várja, hogy leüljön egy suhanc,
De a táblán csak egy unott légy mászik.
A vén házak előtt is üresek a padok,
Hisz nincs már, aki ráér,
Inkább egyedül a Tv előtt vacog.
Vacog félelmében, hisz most ez a divat,
Nézni a fényt bárgyún, és nem érezni,
Hogy már nyakig ér az iszap.
Mivé lettél ember, fajod hova lesz?
Kinek s minek élsz?
Már az sem lesz, ki sírodra majd virágot tesz!
Üres a sírhant melletti kispad is,
A hajlott néne sem pihen itt
Még egy kicsit.
Nincs beszélgetés, nincsen többé barát,
Nincs jó szó sem,
Mert egyedül cipeljük az életnek sarát.
És nincs a vadonban egy pad,
Hova leülhetnél pihenni,
Nincs pad, miközben minden-minden vad!
A távolban egy madár vészjóslón rikácsol,
Új napot ébreszt,
De hallom, hogy valaki egy új padot ácsol!