A démon
Zörren az avar, ha közelít,
Surranva, osonva bekerít.
Ódon falakon odakint,
Fiatal lelkeket kaparint.
Ijedten menekülsz, de lebénít,
A szívedet elveszi, s kikészít.
Sötét éjjen
Sötét-buta éjjen lépked,
Téged vár e feslett némber.
Elveszi a szíved hétszer,
Letagadja hetvenhétszer!
Lemondani róla kényszer,
Azt hiszem, hogy teszed, – mégsem.
Séta
Koromsötét éjszakán,
Ottan huhog fenn a fán.
Nem jót sejtet a bagoly,
Settenkedik az iszony.
Tópartján, az erdő szélén,
Arra jártam, éjjel, békén,
Nesztelen lépés és magány,
Csendre int a csalogány.
Irtóztató roppanás, csattanás!
A lábam alatt kettétört egy száraz ág.
Romlás
Rosszat tettem akarattal,
Odamondtam a szavammal.
Dőzsöltem és ettem, ittam,
Elaludni épphogy bírtam.
Lelkemet az ördög vitte,
Itt termett, a teremtette,
Nem kérdezte, csak elvette.
Duhaj élet, gonosz kedve,
Aki így él, szedte-vette.
Éjfél után
A sötét utcán hosszú az árnyék,
Magamban lépek, fázósan, bután.
A sűrű csendben a félelem honol,
Démonok követnek már éjfél után.
Ideges léptem, egyre szaporább,
Látszik egy fény, már rohanok sután.
Düledező házak utcája
Lidérces árnyak kísértnek az úton,
Utolérnek menten, s akkor elveszünk.
Düledező házak, vészjósló vázai,
Ordítják fájón: „már nemsoká leszünk!”
Városok néptelen, elhagyott árvái,
Ijesztenek kitört, sötét ablakszemek.
Kitaszított lelkek, istenverte sorsok,
A kihalt utcák, könnyező szemek.
A vámpír
Telihold ragyogja be az éji földet,
Ezen az éjszakán a borzadály zörget.
Odaátról a kárhozat kinézett egy hölgyet,
De az éji órán eltévedt és nem lelte a völgyet.
Ordasként osonva árkon-bokron csörtet,
Ligetben, erdőben már nem látja a zöldet.
Ijedten, reggelre, aztán lel egy szörnyet…
Napsugár az erdőn ébreszti a tölgyet,
A meleg szobában az óra ébresztőt csörrent.